Levegőtlen prés

Szegő János írása a pécsi kötetbemutató elé

Június 27-én, pénteken került sor a pécsi kötetbemutatóra. Sajnos a könyv szerkesztője, Szegő János nem tudott részt venni az eseményen betegség miatt, azonban erre az alkalomra írt egy szöveget, amelyet a moderátor, Görföl Balázs olvasott fel. Az alábbiakban ez következik.

* * *

Kedves Hölgyeim és Uraim,

régóta szerettem volna egy szöveget úgy kezdeni, hogy „Kedves Hölgyeim és Uraim”, sovány vigasz ez ahhoz képest, hogy mennyivel jobb lenne most ott lenni a Tititában.

Úgy látszik az általam szerkesztett könyvheti könyvek címei az elmúlt napokban úgy repülnek rám és maradnak a közelemben, mint Kiss Tibor Noé ma bemutatásra kerülő nagyszerű regényének felejthetetlen varjai. 

Azon még csak mosolyogtam, amikor tegnapelőtt a margitszigeti futás után egy Garázsmenet feliratú buszt láttam a Margit hídon, és Fehér Renátóra gondoltam, a fiatal, ám kellően koravén költőre. Azon már eltöprengtem tegnap a betegágyon, hogy speciel Tóth Kingának mennyire igaza van, amikor az emberi test gépszerűségét szó szerint hang-súlyozza az All Machine című kötetében. Este elbóbiskoltam, aztán amikor felkeltem akkor elfeledve a hónom alatti (nem, nem a távkapcsolót – az a Kispál és a Borz lenne) lázmérőt, összetörtem azt. Szedhettem össze Rakovszky Zsuzsára asszociálva a Szilánkokat és a világító higanycseppeket. Ma meg már ma van és Pécsett kellene lennem, de ehelyett azt mondják szeretteim, hogy Aludnod kellene. 

Talán, ha maradunk az eredeti címnél, a Varjaknál? Alighanem akkor se lenne jobb a helyzet, ellenben sokkal nehezebben találtam volna meg a be- és felvezető megjegyzések poénbázisát (ha ugyan vannak), és az egésznek a formáját.

Kiss Tibor Noé új regényében bámulatosan találta meg az egésznek a formáját és a formában a poénbázisokat; a bomló-erjedő organizmusok kémiai-antropológiai cserebomlásait. Goethe zseniális regény-előtti regényének, a magyarul Vas Istvánnak köszönhetően Vonzások és választásoknak az eredeti címe a nemesen egyszerű Cserebomlások. Nos, az Aludnod kellene regényvilágban első ránézésre nincsenek se vonzások, se választások. Taszítások és kényszerek annál inkább. Azonban ez csak az Aludnod kellene felvilága. Ahol böfög a felszín. Viszont a mély itt nem hallgat, csak éppen azt a tagolatlan-artikulátlan beszédet, vég-nélküli –véges és a végről szóló motyogást és hőbörgést, ami itt, ebben a világ alatti világban zajlik, nehezen értjük és még nehezebben hisszük.
Az Aludnod kellene nem szocioregény. Elegáns és pontos megfordítása és dekonstrukciója magának a szociográfiának is és annak a napjaink magyar prózájában új erőre kapó írás- és beszédmódnak, műfajnak is, amely a szegényvilágot, a megalázottak és megnyomorítottak mindennapjait szociális realizmussal ábrázolja. Kiss Tibor Noé könyve éppen a vonzásokat és választásokat mutatja meg ebben a végvilágban, ebben a levegőtlen présben; ekképpen regénye a szerelemről és a szabadságról is szól. Pláne, ha azok minimum gyökjelek alatt vannak.

Gyökjelek és gyökerek. 
A regény első fejezeteit még a Jelenkorban olvashattam, ahogy mondani – és úgy látszik írni is – szokás, annak világa rögtön beszippantott és magával ragadott. Örvénylett bennem és velem egész. Tetszett az az elegáns monománia, ahogyan képződött a szöveg, ahogyan az elbeszélővel együtt haladhattunk a poros kerékpárnyomok mélyedéseiben. Tulajdonképpen ennek kapcsán ismerkedtünk meg személyesen 2012 késő tavaszán. Első magvetős szerkesztői felfedezésemként emlékezhet erre az egészre a bennem nem is annyira szunnyadó, inkább éberálomban lévő idősödő memoáríró. 
A szerkesztői munka izgalmas öröme az, amikor láthatja hogyan lesz egy félig-főzött, tehát már nem nyers anyagból kész szöveg, a kész szövegből pedig műalkotás. (Ez, gyanítom az íróknak talán még izgalmasabb és még örömtelibb és mivel szeretem az örömöket – az izgalmakat csak módjával – ezért tán nekem is írnom és nemcsak aludnom kellene.) Fokozatosan tágult ki ez a szűk-világ. Gazdagodott a minimalizmus. Megismerhettem Noé (tudom, másoknak Tibor, avagy Kátéen) munkamódszerét, a szisztematikus körkörös építkezés műveleteit. Ahogyan tisztában van a regényírás, az epikus struktúra elemtanával. Beavatott a regény valóságdimenziójába. Egyik alkalommal le is rajzoltuk a kiadó udvarán a telep topográfiáját. A majorság mint törpe minoritás. 

Némi aforisztikusságért nem megyek a szomszédba (ez is aforisztikus lett máris. Máris mint a szomszéd? Ezt vajon felolvassák ma este?), tehát nem állnak tőlem távol az aforizmák, ezért megkockáztatom, hogy ez a regény annyira valóságos, hogy az már nyugodtan-nyugtalanul fikció. Valóságos fikció. Szerves része egy izgalmasan kísérletező, saját útját bátran és lendületesen járó prózaíró immáron életművének, aki remekül úszta meg, hogy rossz műfajok rossz skatulyáiba tegyék, akár őt, akár a szövegeit. Akár az életét, akár a műveit. Sem nem lett bulvárszemüveges coming out, sem nem lesz atlétatrikós, búval-baszott naturalisztikus realizmus. Annál több, kiszámíthatatlanabb és jelentésekben gazdagabb ez a regényvilág – és olybá tűnik regényírói világ. 
És van még valami, amit Kiss Tibor Noé új regényének köszönhetünk: az AK mint rövidítés végre nemcsak Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov szörnyű találmányát jelenti. Ennél jobb slusszpoénom úgyse lesz, úgyhogy le is lövöm gyorsan. 
Noé, köszönöm és köszönjük Neked ezt a szép regényt! Mindnyájuknak szép estét!

(Takács Dóra Katalin fotói)