Néhány héttel ezelőtt kaptam egy szűkszavú levelet, amelyben Závada Pál arról értesített, hogy a kuratórium (melynek rajta kívül tagja még Merényi Ágnes és Reményi József Tamás) idén nekem ítélte a Békés Pál-díjat. Pál akkor megkérdezte tőlem, hogy jó helyen jár-e. Remélem, hogy igen.
"Békés Pál maga is hitt abban, hogy a történetek az emberiség legősibb és legféltettebb kincsei, ezért az alapítók szándéka szerint a díjat olyan szerző kaphatja meg, aki különösen értékes prózai művel hívja föl magára a figyelmet" – olvasom a díjról, amelyet a 2010-ben elhunyt író végakarata alapján hoztak létre.
Amellett, hogy nagyon köszönöm a zsűri tagjainak ezt az elismerést, itt az alkalom, hogy másoknak is megköszönjem azt a felbecsülhetetlen mértékű segítséget, amit tőlük kaptam. Ez természetesen elsőként a családomat illeti, főként édesanyámat és testvéremet. S aztán jönnek a barátok, kollégák. Mindenekelőtt Szolláth Dávid, aki már hat-nyolc évvel ezelőtt is hitt bennem. Gazdag József, akinek a munkához való hozzáállása örökké minta marad számomra. Gyuricza Eszter, aki Alexandra Kiadónál fektette belém bizalmat. Rengeteget köszönhetek az Inkognitó és az Aludnod kellene kapcsán olyan emberek tanácsainak és biztatásának, mint Snopek Márta, Csordás Kata, Koszta Gabriella és Csordás Gábor. Köszönet jár a Magvetőnek, Morcsányi Gézának és lelkiismeretes, érzékeny szerkesztőmnek, Szegő Jánosnak. És örülök annak, hogy Pécsett a Jelenkor folyóirat munkatársaként Dávidon kívül olyan kollégáktól tanulhatok, olyan barátok segítenek, mint Ágoston Zoltán, Görföl Balázs és Havasréti József.
S most akkor ennek örömére hallgassunk egy kis új-zélandi posztrockot.
JAKOB: Safety in numbers
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése