Levegőtlen prés

Szegő János írása a pécsi kötetbemutató elé

Június 27-én, pénteken került sor a pécsi kötetbemutatóra. Sajnos a könyv szerkesztője, Szegő János nem tudott részt venni az eseményen betegség miatt, azonban erre az alkalomra írt egy szöveget, amelyet a moderátor, Görföl Balázs olvasott fel. Az alábbiakban ez következik.

* * *

Kedves Hölgyeim és Uraim,

régóta szerettem volna egy szöveget úgy kezdeni, hogy „Kedves Hölgyeim és Uraim”, sovány vigasz ez ahhoz képest, hogy mennyivel jobb lenne most ott lenni a Tititában.

Úgy látszik az általam szerkesztett könyvheti könyvek címei az elmúlt napokban úgy repülnek rám és maradnak a közelemben, mint Kiss Tibor Noé ma bemutatásra kerülő nagyszerű regényének felejthetetlen varjai. 

Azon még csak mosolyogtam, amikor tegnapelőtt a margitszigeti futás után egy Garázsmenet feliratú buszt láttam a Margit hídon, és Fehér Renátóra gondoltam, a fiatal, ám kellően koravén költőre. Azon már eltöprengtem tegnap a betegágyon, hogy speciel Tóth Kingának mennyire igaza van, amikor az emberi test gépszerűségét szó szerint hang-súlyozza az All Machine című kötetében. Este elbóbiskoltam, aztán amikor felkeltem akkor elfeledve a hónom alatti (nem, nem a távkapcsolót – az a Kispál és a Borz lenne) lázmérőt, összetörtem azt. Szedhettem össze Rakovszky Zsuzsára asszociálva a Szilánkokat és a világító higanycseppeket. Ma meg már ma van és Pécsett kellene lennem, de ehelyett azt mondják szeretteim, hogy Aludnod kellene. 

Talán, ha maradunk az eredeti címnél, a Varjaknál? Alighanem akkor se lenne jobb a helyzet, ellenben sokkal nehezebben találtam volna meg a be- és felvezető megjegyzések poénbázisát (ha ugyan vannak), és az egésznek a formáját.

Kiss Tibor Noé új regényében bámulatosan találta meg az egésznek a formáját és a formában a poénbázisokat; a bomló-erjedő organizmusok kémiai-antropológiai cserebomlásait. Goethe zseniális regény-előtti regényének, a magyarul Vas Istvánnak köszönhetően Vonzások és választásoknak az eredeti címe a nemesen egyszerű Cserebomlások. Nos, az Aludnod kellene regényvilágban első ránézésre nincsenek se vonzások, se választások. Taszítások és kényszerek annál inkább. Azonban ez csak az Aludnod kellene felvilága. Ahol böfög a felszín. Viszont a mély itt nem hallgat, csak éppen azt a tagolatlan-artikulátlan beszédet, vég-nélküli –véges és a végről szóló motyogást és hőbörgést, ami itt, ebben a világ alatti világban zajlik, nehezen értjük és még nehezebben hisszük.
Az Aludnod kellene nem szocioregény. Elegáns és pontos megfordítása és dekonstrukciója magának a szociográfiának is és annak a napjaink magyar prózájában új erőre kapó írás- és beszédmódnak, műfajnak is, amely a szegényvilágot, a megalázottak és megnyomorítottak mindennapjait szociális realizmussal ábrázolja. Kiss Tibor Noé könyve éppen a vonzásokat és választásokat mutatja meg ebben a végvilágban, ebben a levegőtlen présben; ekképpen regénye a szerelemről és a szabadságról is szól. Pláne, ha azok minimum gyökjelek alatt vannak.

Gyökjelek és gyökerek. 
A regény első fejezeteit még a Jelenkorban olvashattam, ahogy mondani – és úgy látszik írni is – szokás, annak világa rögtön beszippantott és magával ragadott. Örvénylett bennem és velem egész. Tetszett az az elegáns monománia, ahogyan képződött a szöveg, ahogyan az elbeszélővel együtt haladhattunk a poros kerékpárnyomok mélyedéseiben. Tulajdonképpen ennek kapcsán ismerkedtünk meg személyesen 2012 késő tavaszán. Első magvetős szerkesztői felfedezésemként emlékezhet erre az egészre a bennem nem is annyira szunnyadó, inkább éberálomban lévő idősödő memoáríró. 
A szerkesztői munka izgalmas öröme az, amikor láthatja hogyan lesz egy félig-főzött, tehát már nem nyers anyagból kész szöveg, a kész szövegből pedig műalkotás. (Ez, gyanítom az íróknak talán még izgalmasabb és még örömtelibb és mivel szeretem az örömöket – az izgalmakat csak módjával – ezért tán nekem is írnom és nemcsak aludnom kellene.) Fokozatosan tágult ki ez a szűk-világ. Gazdagodott a minimalizmus. Megismerhettem Noé (tudom, másoknak Tibor, avagy Kátéen) munkamódszerét, a szisztematikus körkörös építkezés műveleteit. Ahogyan tisztában van a regényírás, az epikus struktúra elemtanával. Beavatott a regény valóságdimenziójába. Egyik alkalommal le is rajzoltuk a kiadó udvarán a telep topográfiáját. A majorság mint törpe minoritás. 

Némi aforisztikusságért nem megyek a szomszédba (ez is aforisztikus lett máris. Máris mint a szomszéd? Ezt vajon felolvassák ma este?), tehát nem állnak tőlem távol az aforizmák, ezért megkockáztatom, hogy ez a regény annyira valóságos, hogy az már nyugodtan-nyugtalanul fikció. Valóságos fikció. Szerves része egy izgalmasan kísérletező, saját útját bátran és lendületesen járó prózaíró immáron életművének, aki remekül úszta meg, hogy rossz műfajok rossz skatulyáiba tegyék, akár őt, akár a szövegeit. Akár az életét, akár a műveit. Sem nem lett bulvárszemüveges coming out, sem nem lesz atlétatrikós, búval-baszott naturalisztikus realizmus. Annál több, kiszámíthatatlanabb és jelentésekben gazdagabb ez a regényvilág – és olybá tűnik regényírói világ. 
És van még valami, amit Kiss Tibor Noé új regényének köszönhetünk: az AK mint rövidítés végre nemcsak Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov szörnyű találmányát jelenti. Ennél jobb slusszpoénom úgyse lesz, úgyhogy le is lövöm gyorsan. 
Noé, köszönöm és köszönjük Neked ezt a szép regényt! Mindnyájuknak szép estét!

(Takács Dóra Katalin fotói)

Aludnod kellene, tréler

Elkészült a kötet trélere is, 49 másodperc, majdnem tömény nyomasztás, néhány finom megoldással (poénnal?) fellazítva. Hálás köszönettel tartozom érte Gróf Balázsnak, nagyon jó volt vele együtt dolgozni!

Könyvheti impressziók

Hosszú, négynapos túra lett a könyvhétből, ahol annyi minden történt, mint máskor egy hónap alatt. A negyedét megírtam, sok mindent és mindenkit kihagytam.

Június 13., péntek

Jól kezdődött: kisföldalattival. Gimnáziumi nosztalgia, kerékcsikorgás a Deák és a Vörösmarty között. Ráadásul a téren a kezembe nyomják a legfrissebb ÉS-t, Kálmán C. György kritikájával a regényről. (Erős spojler.) Gyorsan elolvasom, de nem tudok idézni belőle, azóta is minden nap elfelejtem megvenni a lapot.

A nap a Magvető estjével folytatódik a Radnóti Színházban. Az első sorból hallgatom Szilasi László rövid, de annál meghatóbb méltatását a regényről. Szilasi szerint az Aludnod kellene tele van humorral, és különösen humoros az a jelenet, amelyben Szokola Bandi az egyik szemére megvakul. Ezek után a színház közönsége talán nem lepődik meg azon, hogy a könyvből azt a részletet olvasom fel, amelyben Tatár Pista holttestet éget a mezőn. Ennél lehangolóbb estéjük (péntek 13.) csak a spanyoloknak lehet, Casillasék 5-1-re kikapnak Hollandiától. 3-1, 4-1, 5-1, a színházi büfében senki sem hisz a portásnak. Minek dugja a pult alá a minitévét.

Az est fénypontja: Szegő János bemutat Bodor Ádámnak. Egyik lábamról a másikra állok, mint egy hülye tinédzser a példaképe előtt. Mondanám, hogy köszönöm és hogy számomra a Sinistra körzet… De inkább hallgatózom, ügyetlenül odébb sasszézok. „Rövid az új Esterházy-regény” – mondja neki valaki. „Az a lényeg, hogy rövid legyen” – válaszol Bodor. Legyen rövid ez a szakasz is.

Június 14., szombat

A szombati nap totális hardcore. Néhány óra alvás után délelőtt emlékmeccs Révkomáromban (Új Szó/Focitipp Baráti Kör vs. Csata, eléggé nyerünk), visszafelé repesztés az autópályán, majd kómás üldögélés az Írók Boltja előtti placcon. Lődörgés a Vörösmarty téren, botrány a pizzériában (az étterem előtt kapott kupon az étteremben már érvénytelen), a lányok (Kata és Márta) határozottan kiosztják a főpincért, klassz. Végül török étteremben vacsorázunk, ahol mindenki kezitcsókolommal köszön, jó a ruhám.

De ez focinap. Az újabb Vörösmarty téri lődörgés során nekiütközöm Németh Gábornak (aki az Inkognitót egykor az év meglepetésének nevezte a Literán), egy teraszon várja az Uruguay-Costa Rica meccset. A VS.hu íróválogatottjában az övé Costa Rica, és annyira őszintén szurkol nekik, hogy én is nekik szurkolok. Costa Ricának minden összejön (Costa Rica–Uruguay 3–1), mint ahogy az olaszoknak is (Olaszország–Anglia 2–1). A Rácskertben óriáskivetítő, hang nélkül, nem így képzeltem a vébé első olasz meccsét. De Pirlo némafilmen még inkább Pirlo, nehezen leplezem a határtalan örömöm. Egyedül kellett volna.

És a java még hátra van. A VS-nél Japánt kaptam, az első meccsüket hajnali háromkor játsszák Elefántcsontpart ellen. Egyszerre nézem a meccset, egyszerre írom a cikket, egyszerre alszom. Többször ébredek fel arra, hogy a laptop lecsúszik a combomról, hogy a kommentátor felrikolt. A cikk legalább ennyire szétesett. Japán kikap, leadom…

Június 15., vasárnap

…és alszom három órát, Kata elfelejtette kikapcsolni az ébresztőt. Így legalább marad időm összedobni egy cikket Pirlóról, akiből sosem elég. Épp kisül a rántott hús, mire befejezem. Kora délután dedikálás a Vörösmarty téren, halálfejes pólóban, az apokalipszis lovasaival. Melegre tömeg, kávéra kávé. Veszek egy Szvoren Edina-kötetet. Bemutatnak Bornai Tibornak, rázza a kezem, szúrósan néz, hűha. A pódiumon Kőrösi Zoltán kérdez, az asztalon ülünk. Jó a beszélgetés, kár, hogy az első öt percet lényegében átalszom. Nem olvasok fel semmit, az emberek így is biztos napszúrást kapnak. Később még egy irodalmi est, Bartók Imre, Nemes Z. Márió és a magvetős Tóth Kinga a Rohamban. Trash&Noise. Észreveszek hátul egy nagy fotelt, onnan szuper a világ.

Fotó: Árvai Judit

Június 16., hétfő

Elröpül a délelőtt. Mire felocsúdunk, már Kőbányán kanyargunk. A pesti külváros fulladozik a szmogtól, a fűszálak fémszínűek. A belváros kutyahúgyszagú és drága, a kávé 500, a kóla 750. Beszívom a port, megtelepedik az agyamban, mindent eltömít. Teljes dekoncentráció a Frissítő estjén Gaborják Ádámmal és Krusovszky Dénessel az Írók Boltjában. Elfelejtem elhozni a kocsiból a dedikálásra szánt Krusovszky-kötetet, elfelejtem a Facebook-oldal győztesének szánt ajándékpéldányt a saját könyvemből, elfelejtem a felolvasásra szánt szakaszt a regényből. Lapozgatok, nem találom, nem jut eszembe. A közönség türelmes, köszönet érte. Hogyan folytatódik a gender-tematika ebben a regényben? Mit válaszoljak. Egy néni csörömpöl a létrával, felmászik rá, a legfelső polc érdekli. Szegő Jancsi a földszintről integet, jobban izgatja a német–portugál meccs. 

A levezető almafröccs után kijutunk az M6-osra. Szellemút: az első autót Dunaújvárosnál előzöm meg. Nyomom a gázt, Budapest–Pécs, táblától tábláig 100 perc, rekord. A garázsban áll a víz. A macska megvan, nyávog. Kerülget, majd az ölembe ugrik.

Plakátkiállítás

Plakátolós poszt következik az Aludnod kellene kötethez fűződő beszélgetésekről, bemutatókról. Júni 16.: Írók Boltja. Júni 21.: Orfű! Júni 27.: Pécs. Júliusban pedig Gombaszög (Felv.) és Marosvásárhely (Erd.), egyelőre plakát nélkül. Holnaptól Budapest, könyvhét, csupa izgalom az élet.