30Y MONO & KTN

Beck Zoli, a 30Y frontembere felkért, hogy írjak egy szöveget, női perspektívából az estjükhöz: a 30Y a Bárka Színház Nemzetközi Monodráma Fesztiválján szerepelt. A zenekar zenélt, a színészek (Szorcsik Kriszta, Dévai Balázs, Pásztor Tibor) pedig a számok között előadták a szövegeinket. Sajnos nem voltam ott az előadáson, de állítólag jól sikerült. A Litera beszámolója egy rövid bekezdéssel meg is emlékezett a 30Y MONO fellépéséről. Az általam írt szöveget Szorcsik Kriszta adta elő. Ezt:


Végtelen búzatáblák. Sárgálló mezők, piros foltokkal. Pipacsot szedtem, nagy csokrokat. Szerettem az illatát, a virág puha bársonyát. Az arcomat a csokorba fúrtam. Vadlovakat képzeltem el a búzamezőkbe. Kovbojokat, bőrkalappal, lasszóval. Régen több volt itt a traktor. Itt, a telepen. Már csak a nyomaik maradtak. Széles, mély vájatok. A fiúk focilabdája gurul bennük. Aratáskor kombájnok szelték át a mezőt, oda-vissza. Zúgtak, kattogtak, felverték a port, kivasalták a földeket. Régen még kocsma is volt a telepen. Apám így meséli. Aztán betakarózunk. Sűrű, sötét az éj. Becsukom a szemem, de így is érzem, ahogy mozog.
   
A nyíres felől kerülöm ki az őrbódét. A lábam cuppog a sárban. Nem láthatnak meg. A hátizsák műanyagszíja a vállamba mélyed. Pedig csak a legszükségesebb holmikat pakoltam bele. Fogkefét, színes filctollakat, néhány bugyit, pólót, a lepkés zoknimat. A cipőmet eldobhatom. Csak a városig kell kibírnom, addig jussak el. A bekötőút hosszú. Az út menti fákat rég kivágták. Apám kezében láncfűrész zümmögött. Aztán leporolta magáról a faforgácsot. Sík terep, belátható. Itt sosem lehet elég sötét. A holdfény átdereng a felhőkön. Az út mellett olajtároló, esőcseppek kopognak a tetején. Az olajtárolót lassan megeszi a rozsda. A telepen nincsenek színek. Csak a városig kell kibírnom.

Lacival az iskolaudvaron csókolóztam először. A tornaszertár mögött. Nem hagytam, hogy a számba dugja a nyelvét. A mellem dudorodni kezdett, szégyelltem. Nagyobb volt, mint a többieké, nem lehetett titkolni. Észrevették a telepen is. Utáltam boltba járni, az intézet előtt mindenki engem nézett. Pokrócba csavarva ültek a szakadt, sáros lócákon. Rágyújtottak, köhögtek, bámultak. Szemüket forgató iszákosok, nyújtogatták a nyelvüket. Néha futni kellett. Utána a fészerben ültem, behúztam a riglit. Nem szóltam senkinek. Rajzoltam. A házunkat, füstölgő kéménnyel. A családot, anyával. Gyakran vittem neki virágot, elbicikliztem a sírjához. Hosszú, fekete haja volt, mint nekem.

Reklámtáblák, kirakatok, mozik. Fények az éjszakában, ilyennek képzeltem a várost. Autók reflektorai a főúton, fények az éjszakában, a telepen. Néhány lámpa a házak előtt, sárgásan, tompán világít. Átrakom a hátizsákot a bal vállamra. A bekötőút tele van gödrökkel, néhány tócsába belelépek. A hajamról az arcomba csurog az esővíz. Az arcomból a nyakamba folynak a könnycseppek. A kicsik a takaró alatt, Marci kutya láncon, a szemétkupac tetején. A barackfa az udvaron, a kerti csap körül dongó darazsak. Eszembe jut a fű illata. A pitypangokat tépkedem az udvaron. Kézen fogva sétálunk a húgommal. A kiserdőben fára mászunk a fiúkkal. A telepen csak fiúk vannak és iszákosok. Én egyedül vagyok. A főúton elhúz egy autó, a kerekei vizet zúdítanak az árokpartra. A következő talán felvesz.

AK: megjelenés 2014-ben

Találkoztam Szegő Jancsival, a könyv szerkesztőjével. Dankó utca, szemben a hajléktalanszálló. A Magvető Kiadó belső, lebetonozott udvarán ültünk. Az Aludnod kellene 2014-ben jelenik meg a kiadónál, várhatóan a könyvhétre. A regénynek lesz hivatalos Facebook-oldala, és létesítünk egy alternatív FB-profilt is, az egyik szereplő nevében. Ő Szebeni Miska lesz, hacsak addig nem változtat nevet. Az intézet ápolója, magabiztos internetező. A kézirat még alakul, jelenleg szerkesztés alatt áll.

Aludnod kellene: alakul

Két év munka után a második regényem végére értem. Ezzel még nincs befejezve, de a végére érni nagy élmény. A szöveg most legalább másfél hónapig fekszik, aztán egy utolsó átfésülés következik. A címe most már biztosan ez lesz: Aludnod kellene. Sokaknak tartozom köszönettel, de akiknek leginkább: Csordás Kata, Csordás Gábor, Koszta Gabriella, Gyuricza Eszter, Szegő János, Szolláth Dávid, Görföl Balázs, Ágoston Zoltán.

Riport Cserdiből, életkép a Gyáli útról

Nyilván mindenki látta az index videóját a "köcsögmentesítő" cserdi polgármesterrel (Bogdán László). Néhány hete elmentem a faluba, érdekes találkozás volt. Az Új Szóban megjelent riportot linkelem, csatolom. Képeket is beillesztek, mert a webes verzióban csak a szöveg egy részét közölték, ráadásul helyszíni fotók nélkül.

Magyar veréb, cigány Veréb (Cserdi riport) >>

S még egy tárca, a Jelenkor folyóirat honlapján. Régi történet, helyszíne a Gyáli úti baleseti ügyelet, szocioszkeccs.

Megbotlott a lépcsőn, elesett >>

Jelenkorban a Jelenkor

Jó hírek a munka világából, az önreklám helye. Hosszas előkészületek és rengeteg ötletelés, egyeztetés, tesztelés után megújult a Jelenkor folyóirat honlapja. A lapon ezentúl nemcsak az archívum szövegei olvashatók, hanem friss, kizárólag a portálon megjelenő tartalmakat is közlünk. Köszönet a Ferling Webline-nak és minden közreműködőnek!

www.jelenkor.net

HU vagy COM

Macska a hálószobában = hajnali kelés. Az elmúlt két hónap masszív munkával telt, valamit haladt az új regény is. A blog semmit. Annyira elhanyagoltam, hogy még a címét is elfelejtettem. Blog.hu vagy blogspot.com, mindig eltévesztem. Most egy kis gyorsítás, majd a blog coming outja következik. A képen Cukor kisasszony.

Update: blogspot.hu. Csak eltalálom egyszer.

Nyolcvan perc klausztrofóbia

A konceptlemez eleve gyanús műfaj. A poszt-metálban utazó Cult of Luna azzal reklámozta Vertikal című albumát, hogy az Fritz Lang Metropolis című filmjére reflektál. Meredek ötlet. A lemez február környékén jelent meg, és nem is volt teljesen meggyőző.

Aztán jött a budapesti koncert – az meggyőző volt. Hideg fények, gépies hangzás, klausztrofóbia. A Vertikal koncerten működik igazán (rendben: a zene élőben hatásos igazán), minden precízen ki van találva, a színpadi mozdulatok is alárendelődnek a koncepciónak. Semmi sem felesleges. Villódznak a fehér fények, a gitárosok lehajtott fejjel pengetnek, a dobosok egykedvűen alapoznak-színeznek, Johannes Persson énekes-gitáros üvölt. A régebbi dalok is zseniálisak, de kilógnak, másmilyenek, nem alkotnak szigorú láncolatot. Ettől még a nyomasztás totális, nyolcvan percen keresztül. A hatása napokig tart, nehezen múlik.

Bővebben a lemezről >>

Cult of Luna: In Awe of (Párizs)