Propaganda, making the difference

Bár ezt a blogot csak néhány százan nézik, a TV2-t viszont milliók, azért felhívom a figyelmet arra, hogy december elején Till Attila műsorában, a Propagandában szerepeltem. A háromnegyed órás felvételben megszólaltak olyan barátaim, mint Ágoston Zoltán és Görföl Balázs a Jelenkor szerkesztőségéből, ráadásul Németh Gábor is vállalta, hogy mond néhány kedves szót rólam, megtisztelt vele.

Az adást november elején vették fel velem Pécsett, egy őrült, rohanós napon, amikor enni is alig volt időnk. Nem lennék tévés. Tilla nagyon közvetlen és figyelmes volt, mint ahogy a stáb többi tagja is. Csernátony Dóra, Kistamás László, nektek is kösz. S bár az első vágott felvétel még elég transzközpontú volt, sikerült egy olyan adást szerkesztenie a stábnak, ami, azt hiszem, elég sokat visszaad abból, ami számomra fontos.

Érdekesség még, hogy a műsor után egy svájci honlapon találtam rá egy nagyon jó szövegre, amely kielemezte a műsort – egy transznemű szemszögéből. Lakonikusan megjegyzem: az Inkognitó megjelenése óta a transz térfélen megjelent bárminemű reflexió közül ez volt messze a legkomolyabb, amelyben éreztem a megértés, az odafigyelés valódi gesztusait. Angolul olvasható. Ismeretlenül is, kösz, Detty Berta. És boldog új évet mindenkinek. 

Az adás első része >>

Az adás második része >>

Az adás harmadik része >>

Német nyelvű megjelenés, második magyar kiadás

Öt hónap után itt az ideje életjeleket mutatni. Lássuk, tömören.

Frissült a lap Aludnod kellene rovata, felkerültek új kritikák linkjei, a Népszabadságban Fáy Miklós, a Félonline-on Márjánovics Diána írása jelent meg a kötetről. Felkerült egy nyáron megjelent interjú linkje, ha valaki esetleg lemaradt volna az origós szövegről (Pálos Máté kérdezett).

Folytatódott a tárcasorozat a Literán, a 2FLEKKEN rovatban már a nyolcadik szövegnél járok. Itt is megtalálhatók az írások, de szerencsére a lap egy helyen összegyűjtötte az összes szöveget.

Ezúttal mégis az egyéb apróságok igazán érdekesek. Ami kézzelfogható: Szakács Emília, a pécsi Szent Mór Iskolaközpont tanára hihetetlenül alapos oktatási segédanyagot és prezentációt készített a regényhez. Köszönöm a munkáját! Lassan kézzelfogható a könyv cseh kiadása is, egyelőre a szerződés készült el. Az Aludnod kellene cseh fordításán Jiři Zeman dolgozik, a kötet az ostravai Protimluv kiadónál jelenik meg várhatóan 2016 első felében. Leadásra került a kötet hatodik fejezete (Miért nem jó neked itt), amelyet Relle Ágnes fordít majd le a Die Horen nevű folyóirat számára, így a kötetből hamarosan német nyelven is megjelenik egy részlet! Köszönet: Jiři Zeman, Jiří Macháček, Lucie Mechova, Relle Ágnes.

Köszönet jár a Magvető munkatársainak (különös tekintettel Szegő Jánosnak és Nyáry Krisztiánnak) is, hiszen még valami kézzelfogható lesz ősszel: az Aludnod kellene második kiadása. Lesz haskötő, és talán egy hiba is kijavításra kerül. Ismét könnyebben beszerezhetővé válik a könyv, amely ideális ajándék lehet, szürke november végi esték hangulatos kiegészítője.

És most megint búcsú. Addig lájkolják és figyeljék a kötet Facebook-oldalát, hogy megtudják, mikor kell tévét nézni.

Bónusz: kétoldalas riport a Fanny magazinban (Takács Éva írása)

A veszély elkerülése

Megnyitóbeszéd Szarka Zoltán Ahogy te rá című fotókiállításához (Ördögkatlan Fesztivál, Nagyharsány)

Amikor először megláttam Szarka Zoltán fényképeit, rögtön az a szó jutott eszembe: veszély. Fekete-fehér portréfotókat látunk, amelyek nyilvánvalóan szegény falusi környezetben készültek, a legtöbb képen cigány származású fotóalanyok néznek bele a kamerába. Ez a műfaj veszélyes. Jól ismerjük a bulvárhíradók és a képes magazinok közhelyes, hatásvadász fotóit, amelyekről üvölt az emberi megalázottság és kirekesztettség. A felvételeken szereplőknek nincs személyiségük. Valójában csak egy feladatuk van: illusztrálni azt a reménytelen állapotot, amelyben egyre többen osztoznak a közvetlen szomszédságunkban. A gyerekek sokan vannak, többnyire nincs rajtuk ruha vagy csak egy szakadt ing, mutatóba. A fiatal anyuka a csecsemőjét szoptatja, az apa feltűrt tréningnadrágban ül az asztalra támaszkodva. Girhes macska fekszik az ablakpárkányon. Hány ilyet láttunk már.

A kulisszák, persze, itt is árulkodók. Azokon a fotókon, amelyek megmutatják a szereplők hátterét, a szegénység jelei mutatkoznak. A falakon hajszálvékony repedések, a redőny féloldalt dőlve ereszkedik alá, a tűzhely ragad a kosztól. Ezek a kulisszák azonban láthatatlanok, alig vesszük észre, szinte keresnünk kell őket, nem tolakodnak az arcunkba. Szarka Zoltán képei kikerülik azt a csapdát, hogy minduntalan szembesüljünk azzal az ellentéttel, amelyet a lehangoló környezet és az ártatlan emberi tekintetek közötti éles kontraszt kínálna. Nincs lehetőségünk észrevétlenül belecsúszni abba a szerepbe, hogy elkezdjük sajnálni ezeket az embereket. A szegényeket, akiknek ilyen körülmények között kell élniük, akik ennél többet, jobbat érdemelnének. A tűzhely előtt álló fiatal pár, a kerítésnél nyújtózkodó kislány, a jégkrémbe beleharapó kisfiú, a fotós, a néző, mind egyformák és egyenrangúak vagyunk, a fotók sokkal inkább ezt az olvasatot nyújtják számunkra.

A veszély kikerülése azonban újabb veszélyt rejt magában. Ezeken a képeken az érzelmek dominálnak. Almaszedő kislányok állnak egymás mellett, az egyik kezében műanyag vödör, a másik az almás zsákot tartja. Az anyuka megsimogatja kisfia arcát, aki a bicikli csomagtartóján ül. Kislány áll a szélben, a hajában virágmintás fejdísz, a csuklóján strasszkövekkel díszített karóra, csillog a fülbevalója, kezében hosszú szőrű kiskutya. Az emberek egymásba karolnak, szorítják a kerítéslécet, az ágytakarót, átjárja a fotókat a bensőségesség és a testiség. Olyan jó lenne, ha mi is megsimogathatnánk azt a szőrös kiskutyát. Talán a falusi környezet, a természet közelsége teszi, hogy így meg kell szakadnia a szívnek a szépségtől. Mennyire máshogy mutatnának ugyanezek az arcok a VIII. kerületben, mondjuk, a Horváth Mihály téri kapualjakban vagy a Magdolna utca macskakövein. Itt az egyik kép háttereként rózsabokrot látunk, a másiknál a fa árnyékában pihenő férfit, a harmadiknál a kép előterében meghúzódó villanykábelek ívelik át az erdőt és a faluszéli házakat. Mégsem telítődünk túl az érzelmektől. A Boldogság című képen négy nőt látunk, mindannyian másfelé néznek, az egyik kislány csukott szemmel mosolyog. Vagy ott az Öregember kutyával. Elsőre a szalmakalapos bácsi tekintetén időzünk, s csak később vesszük észre a lábai között furcsán tekergő kiskutyát. Dinamika és esetlenség, ezek az eszközök olyan többletet adnak hozzá Szarka Zoltán fotóihoz, ami miatt ezek a fotók szépek, de nem giccsesek.

A szociális vonatkozást azonban így sem kerülhetjük meg. Lehet-e szép az a fotó, amely, minden művészi finomsága ellenére, mégiscsak a szegénységet ábrázolja? Lehet-e lelkiismeretfurdalás nélkül rátekinteni ezekre a képekre? Kimegyünk a telepre, felmérjük az ott élők helyzetét, kérdéseket teszünk fel, narratív interjúkat készítünk. Közösségi programokat szervezünk, kirándulást, falunapot, divatbemutatót, színesre festjük a művelődési ház épületét. Felhúzzuk a műszálas mezt, nyakunkba vesszük a sípot, megtartjuk a futballedzést a kölyköknek. Összegyűjtjük, elszállítjuk és szétosztjuk a segélycsomagokat. Aztán hazamegyünk, a fotókon szereplők viszont ott maradnak. Pedig valahová ők is mennének. Ha csak a pólóikon szereplő feliratokat (Spidermen, Batman, Star Wars) nézzük, akkor biztosan. Erre mégis nekik van a legkevésbé lehetőségük. Talán a legmegindítóbb A szent család című, szárnyasoltárt idéző fénykép, amelyen egy férfit látunk, az ágy szélén ül. A profilja a mellette lévő tükrös szekrényből köszön vissza ránk, mögötte faliszőnyeg, rajta glóriák, galambok. A szent család. A szekrényen asztmagyógyszerek, a sarokban oxigénpalack. A szegénység betegség. Nehéz meggyógyulni, a gyerekek egész télen náthásak, az éhezés miatt nyelőcsőszűkületben szenvednek, a felnőttek korábban halnak.

"Ahogy te rá", így hangzik a kiállítás címe. A megszólítás elsősorban hozzánk, nézőkhöz szól. Történetek jutnak eszünkbe, asszociálunk, elképzelünk. Arra talán nem is gondolunk, hogy ezek az arcok valójában nem velünk néznek szembe, hanem a fotóssal. A képek készítője egy szociális csomagküldő szolgálat munkatársaként járja az országot Karádtól Tornanádaskáig. Az a természetesség, egyszerűség és intimitás, amit ezek a képek kifejeznek, megmutatják a szereplők és fotók készítőjének egymás közötti viszonyát is. Innen nézve a portrékiállítás megtekintése révén nemcsak a fotóalanyok mindennapi életébe nyerhetünk bepillantást, hanem közelebb kerülünk a szerzőhöz, Szarka Zoltánhoz is. Aligha távozik valaki úgy innen, hogy ne irigyelné azt a békességet, ahogy ő az emberekre tekint.

Zanza

Nézem Torgyánt. Egy szőke kurvát kefél a Szigony utcai lakásban. Nyolcadik kerület, panel. Málladozik a tapéta, a villanykapcsoló mellett koromfekete a fal. Aztán Torgyán az ágyban, meztelenül, kunkorodó kiflivel a lába között. Borospohárral a kezében, a levágott tetejű ajtóra támaszkodva, a lépcsőházban. Nézem Torgyánt egy szál nejlonharisnyában, piros klipsszel a fülében, kékre festett szemhéjjal. A matracon pucsít, a kutyája édesdeden alszik mellette. Torgyán a politikai nézetei miatt kapta a Torgyán becenevet. Magyar ágyba magyar transzvesztitát.

Ártatlan kisgyermek voltam, amikor először találkoztam leporellóval. A három kismalac című mesében a farkas a kéményen át mászott be a kismalacok házába. Ahogy lapoztam, a kémény lassan elvált a laptól, bele lehetett nézni. Üres volt belül az a kémény. De én tudtam, hogy a kismalacok már várják a farkast. Kondért tartanak, forró víz gőzölög benne.

A kondérokban emberfejek főnek. A hajuknál fogva lógatják bele őket a forró vízbe. A főzés előtt a szemüket és a szájukat bevarrják, így a fej megőrzi eredeti alakját. A varrás meggátolja azt is, hogy a fejben lakozó ellenséges szellem kiszabaduljon. A főzés után a megölt ellenség fejét hetekig tárolják egy zárt cserépedényben. Amikor elkészült, felfűzik egy szíjra, nyakba akasztva hordják. Úgy nevezik, tszantsza. Az Amazonas vidékén élő jivaro törzs fejvadászainak eljárásáról először Miroslav Zikmund és Jiří Hanzelka könyvében láttam eredeti fényképeket. Indián harci ereklye, dzsungeldivat. A háttérben asszonyok köpködnek egy másik kondérba, készül a chicha, erjed a kukoricasör. A két cseh világutazó egy Tatra gépkocsival járta be a világot, Afrikát, Ázsiát és Dél-Amerikát. Több ezer fotográfiát készítettek, könyveiket ezekkel illusztrálták. Emlékszem, mennyire megbabonáztak ezek a felvételek. A kócos hajú, felduzzadt ajkú, levarrt szemű, öklömnyi nagyságúvá zsugorított emberfejek.

„Tombol benne a szex. Úgy meredeznek ezek a bibék, mint az óriáspéniszek.” A Romlás virágai című fotókönyvről beszélgetünk a kurátorokkal. Színes művirágok makrofotói, kemény kötésben. Megtévesztően élethűek, az egyik virág szárán hangya masírozik. A temetőben is van élet. Az asztalon ott a többi fotókönyv, a kiállítás darabjai. Trashkönyv, egyedi hordozókra nyomtatott fotókkal, privát felvételek újságoldalakra, elsárgult papírlapokra nyomtatva. Az Édes jó Zebukám című sorozat, egy balatoni nyaraló enteriőrjével. A könyvecskében a falakra kivetített fotókról készített fátyolos felvételeket találjuk. Minden egyes fotókönyv külön világ. Az egyik világít, a másik egy éve őrzi parfümillatát, a harmadik valójában verseskötet. Csak az én fantáziám olyan szegényes. Nézem inkább a csókolózásra készülő embereket. Ugyanazok az arcok a könyv baloldali és jobboldali lapjain. A kötet mindkét oldala külön-külön lapozható, így mindenkiben tovább élhet a remény, hogy végre valakit megcsókolhat. Akár saját magát is.

A platókon férfiak ülnek. Csupa intim felvétel, pedig a képek a nagybani piacon készültek. Az egyik pokrócba bugyolálva fekszik a mikrobusz padlóján, a másik a hagymás zsáknak dőlve alszik. Ugyanazok a tárgyak veszik körül őket. Krumplis zsák, műanyag láda, kerti szék, nejlonzacskó, fonott kosár, gázpalack. A lámpafény megcsillan a teherautók szélvédőjén és a paradicsomok oldalán. Színpompás rend az éjszaka közepén. Újságokkal kibélelt bevásárlókocsi, Barikád, Magyar Demokrata, Magyar Horgász. Villás targoncák egymás mellett. Száz csokor sárgarépa, ezer fej káposzta. Zölden világít a szemembe a kétoldalas paprikamakró, hunyorgok tőle. Becsukom a szemem, de még mindig látom a képeket. A képekben az a jó, hogy történeteket lehet velük elmesélni. Minden ott van a fotókon. Az őstermelők dühe és kiszolgáltatottsága. A visszafojtott várakozás. A hideg éjszakák otthonossága. Egy szebb élet reménye.

Nézem Torgyánt. Nézi a monitort, a képernyőn szélesre nyílott pina. Meztelenül áll az ajtófélfának dőlve, vörösboros pohárral a kezében. Nem tűnik boldognak. Megnyugvást csak akkor fedezek fel az arcán, amikor a csipkefüggönyön keresztül bámul ki az ablakon. Szemben panelházak, a földszinteken kocsmák és százforintos boltok. A parkolóban Szamara­roncsok és feltuningolt, rohadó Hondák. A szebb élet reménye valamikor Torgyán előtt is felcsillant. De a szebb élet utáni kétségbeesett reményt jelképezi a temetői művirág, a Happiness Book boldogságkereső gyakorlatainak sora, a Skype­beszélgetés során lefényképezett monitorképekből létrehozott virtuális napló és a jivaro indiánok által harci díszként viselt zsugorított emberfej is. Mind boldogtalanok vagyunk,szebb életről álmodunk. Ne szégyelljük.

A szöveg a Photo/Book című kiállításon hangzott el a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Az esemény a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának csoportos kiállítása volt.

Frissítés

Néhány aprósággal frissítettem a blogot. Felkerültek a Literán megjelent havi tárcák linkjei (márciustól egy éven keresztül Vajda Mihály mellett én jegyzem a portál 2flekken rovatát). Elérhető mindkét szövegem, amely emberi jogi szervezetek felkérésére (Amnesty International, Társaság a Szabadságjogokért) született. Ezek az írások a STB rovatban találhatók.

A legutóbbi életjel óta találtam néhány recenziót is, a Székelyföld és az Ambroozia írásait. Felkerült a YouTube-ra az ÉS-kvartett videófelvétele, amelyen négy irodalmár (Gács Anna, Károlyi Csaba, Margócsy István és Visy Beatrix) beszélget a kötetről. Elérhető Závada Pál laudációja is, amelyet a Békés Pál megnyerése után a Litera.hu közölt. S megjelentek velem interjúk is: az Univ Pécsben, a Dunántúli Naplóban és a Tiszatáj Online-on. A felsoroltak az Aludnod kellene menüpontból nyithatók meg.

Jövő: az Ünnepi Könyvhét részben érint. Az Amnesty International sorozata (Tíz igaz történet) a Libri Kiadó gondozásában jelenik meg a könyvhétre, s a kötet tartalmazza az F, mint férfi című írást is. A kiadvány további szereplői: Dragomán György, Gerlóczy Márton, Karafiáth Orsolya, Kemény Zsófi, Maros András, Parti Nagy Lajos, Simon Márton, Tasnádi András, Vámos Miklós. A gálára június 2-án kerül sor a Katonában. De lesz más is, alább olvasható.

(Budapest)

A közeljövő programjai

2015. június 2., 19 óra

Tíz igaz történet – a Libri Kiadó és az Amnesty International gálája /// felolvasás

Katona József Színház, Budapest, Petőfi Sándor utca 6.

2015. június 4., 20 óra

Irodalom Éjszakája – Tíz igaz történet (AI) /// felolvasás

LOFFICE, Budapest, Paulay Ede utca 55.

2015. június 6., 19 óra

Fotókönyv-kiállítás /// megnyitóbeszéd

Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, Károlyi utca 16.

A Békés Pál-díj elnyerése kapcsán – köszönet

Néhány héttel ezelőtt kaptam egy szűkszavú levelet, amelyben Závada Pál arról értesített, hogy a kuratórium (melynek rajta kívül tagja még Merényi Ágnes és Reményi József Tamás) idén nekem ítélte a Békés Pál-díjat. Pál akkor megkérdezte tőlem, hogy jó helyen jár-e. Remélem, hogy igen.

"Békés Pál maga is hitt abban, hogy a történetek az emberiség legősibb és legféltettebb kincsei, ezért az alapítók szándéka szerint a díjat olyan szerző kaphatja meg, aki különösen értékes prózai művel hívja föl magára a figyelmet" – olvasom a díjról, amelyet a 2010-ben elhunyt író végakarata alapján hoztak létre. 

Amellett, hogy nagyon köszönöm a zsűri tagjainak ezt az elismerést, itt az alkalom, hogy másoknak is megköszönjem azt a felbecsülhetetlen mértékű segítséget, amit tőlük kaptam. Ez természetesen elsőként a családomat illeti, főként édesanyámat és testvéremet. S aztán jönnek a barátok, kollégák. Mindenekelőtt Szolláth Dávid, aki már hat-nyolc évvel ezelőtt is hitt bennem. Gazdag József, akinek a munkához való hozzáállása örökké minta marad számomra. Gyuricza Eszter, aki Alexandra Kiadónál fektette belém bizalmat. Rengeteget köszönhetek az Inkognitó és az Aludnod kellene kapcsán olyan emberek tanácsainak és biztatásának, mint Snopek Márta, Csordás Kata, Koszta Gabriella és Csordás Gábor. Köszönet jár a Magvetőnek, Morcsányi Gézának és lelkiismeretes, érzékeny szerkesztőmnek, Szegő Jánosnak. És örülök annak, hogy Pécsett a Jelenkor folyóirat munkatársaként Dávidon kívül olyan kollégáktól tanulhatok, olyan barátok segítenek, mint Ágoston Zoltán, Görföl Balázs és Havasréti József.

S most akkor ennek örömére hallgassunk egy kis új-zélandi posztrockot. 

JAKOB: Safety in numbers

Cseh fordítás és ÉS-kvartett

Hetvenegy napja nem írtam ide semmit, pedig annyi minden történt. Pontokba szedem.

1

Nagy az élet a moly.hu oldalon, jelen pillanatban 90 százalékos értékelésnél áll a könyv (fantasztik!). Volt olyan kommentelő, aki verset írt az Aludnod kellene kapcsán, valaki más pedig a regény stílusparódiájával állt elő. „A sünt is látta befurakodni a kerítés alatt, előjön az is a naplementére, összeszed pár hullott almát. Nem sajnálta tőle, tudta, hogy egyik nap úgyis megeszi a róka” – írta egyebek mellett Csabi. Köszönöm.

2

Interjút készített velem Balogh Robert (UnivPécs) és az Ayhan Gökhan–Izsó Zita páros (eredetileg az Átjárón jelent meg, majd a szöveg később átkerült az Átlátszó szocioblogjára). Utóbbi beszélgetésnek az adott apropót, hogy januárban abbahagytam a futballedzéseket Pécsbányán. Nehéz és fájdalmas döntés volt. A közeljövőben: interjú a Tiszatájban. S majd elfelejtettem, pedig felejthetetlen élmény volt: kaptam nyolc percet az ATV-ben, Ungvári Tamás irodalmi műsorában.

3

Aktivizmus. Szerepet vállaltam két emberi jogi projektben. Az Amnesty International 10 igaz történet című kezdeményezésében egy norvég transznemű (John Jeanette Solstad Remö) esetét írtam meg, aki hosszú katonai szolgálatot követően szeretné nővé operáltatni magát, de ez Norvégiában sem könnyű. A szöveg címe F, mint férfi. Néhány héttel később felkért egy szöveg megírására a Társaság a Szabadságjogokért egyesület is, akik alternatív házasság-kampányt indítottak Mondj igent! jelszóval. Ez az írásom jóval személyesebbre sikerült, s Milyen emberek vannak címmel olvasható.

4

Külföldi történések. Daniel Warmuznak köszönhetően megjelent egy velem készített interjú, valamint egy részlet az Inkognitóból a lengyel INTER- című folyóiratban. Csehország: az Aludnod kellene rövid részlete megjelent a Protimluv című folyóiratban. Már ez is kiváló hír, az pedig még jobb, hogy Jiři Zemannak – akivel Ostravában találkoztam, ahol tavaly októberben szerepeltem Barnás Ferenccel együtt a Protimluv estjén – annyira megtetszett a regény, hogy lefordítja az egészet. Ha a tárgyalások lezajlanak a kiadók között, akkor 2016-ban az Aludnod kellene cseh nyelven is megjelenik a Protimluv kiadójának jóvoltából. Už máš spát!

5

Februárban az a megtiszteltetés ért, hogy a hétfős független zsűri tagjai beválasztottak az Aegon Művészeti Díj esélyesei közé. A tíz szerző nevét tartalmazó shortlisten szerepel még Havasréti József barátom (GRT!), továbbá Dragomán György, Esterházy Péter, Péterfy Gergely, Szijj Ferenc, Szilasi László, Térey János, Tóth Krisztina és Závada Pál neve. (Ez összesen nyolc magvetős szerző.) A díjátadóra április 8-án kerül sor, de néhány napon belül kiderül, ki lett a győztes.

5+1

Bónusz. Március 25-én, szerdán az Aludnod kellene lesz a témája a soron következő ÉS-kvartettnek. Károlyi Csaba beszélgetőtársa Gács Anna, Margócsy István és Visy Beatrix lesz. Az utolsó bónuszt majd március végén, addig hallgassunk melankolikus zongorafutamokat.

Loscil: City Hospital